Kata&Andor - Szeghalom

Kata&Andor - Szeghalom

"Kedves Feri!

Több mint egy hónap telt el az esküvőnk óta! Neked és a képeidnek köszönhetően számtalanszor átélhetjük a Nagy Nap csodás pillanatait, felejthetetlen érzéseit, akár évek múltán is. Nagyon fontos szempont volt, hogy kit válasszunk esküvői fotósnak, hisz ő az a személy, aki az elejétől a végéig elkísér minket. Már az első személyes találkozásnál is nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy szakmailag és emberileg is Te vagy az, akit kerestünk!

Az esküvőt megelőző jegyes fotózás remek hangulatban telt el, köszönhetően a közvetlenségednek, humorodnak és profizmusodnak. Nem kellett azon görcsölnünk, hogy milyen pózokban álljunk, melletted önmagunk lehettünk. Nem jelentett problémát, hogy 3 különböző helyszínen szerettünk volna fotózkodni, maximálisan partner voltál. Nagyon klassz volt! Aztán eljött a Nagy Nap! A család tagjai és mi is úgy vártunk, mintha már ezer éve ismernénk Téged. Külön köszönjük, hogy már péntek délután leutaztál hozzánk a kreatív fotózás miatt, ami nagyon jó ötlet volt, bár a menyasszony és a vőlegény közel sem volt kész időben:-):-) Így teljes mértékben át tudtuk adni magunkat azoknak a bizonyos pillanatoknak. A képek gyönyörűek és magukért beszélnek! Minden egyes fotó egy érzelemmel teli elkapott pillanat. A mai napig mosolyt és könnyeket csalnak az arcokra. Szinte észrevétlenül tetted a dolgod, mégis minden fontos pillanatnál ott voltál. ( A pillanat, amikor először megláttuk egymást, soha nem felejtjük el. A pillanat, amikor kimondtuk egymásnak a boldogító igent, a kastélyban eltöltött baráti és vidám hangulatú fotózás és még sorolhatnánk.....)

Az elkészült anyag átadása után néhány napig nem tértünk magunkhoz, sosem voltunk még ilyen szépek :-) Nem kérdés, hogy életünk következő mérföldköveit is szeretnénk, ha Te örökítenéd meg és velünk osztoznál az örömünkben!!!

FANTASZTIKUS képek születtek! Köszönjük az esküvőnk során nyújtott lelkiismeretes munkádat!

Szívből fogunk mindenkinek ajánlani! Kívánunk további sok sikert és hasonlóan boldog párokat, mint mi vagyunk!

Kata & Andor"

×

BEJELENTKEZÉS